Játszani jó! Szabadtéren pedig még jobb.

Gondolta volna, hogy a BERG Toys története egy 15 éves kisfiútól indul, aki elhatározta, hogy valóra váltja álmát egy versenyautóról?

Sok más társával együtt ő is arra vágyott, hogy élvezhesse a saját gokartja nyújtotta szabadságot és élményt. Úgy döntött, nem álmodozik tovább, hanem épít egyet. Hosszadalmas fűrészelések, hegesztgetések és szerelgetések után előállt első gokartja. Gokartjával nagy sikert aratott barátai körében, akik szintén akartak olyat. Ezért épített még két gokartot. A többi már, ahogy ők mondják, történelem.

Nos, ez a kisfiú én voltam. Első gokartom készítésekor én, a kis Henk van den Berg, még nem sejtettem, hogy egy nap egy olyan nemzetközi játékgyártó vállalat vezetője leszek, amely több mint 40 országban árulja termékeit. 20 év elteltével még mindig gokartokat építek, és nézem, ahogy a gyerekek első alkalommal rájuk ülnek.

Mára a BERG Toys világpiaci vezetővé nőtte ki magát a gokartgyártásban. A rajongók visszajelzéseinek köszönhetően úgy döntöttünk, kiterjesztjük szabadtéri játékaink kínálatát. Mostanra tervezünk és gyártunk gumiasztalokat, háromkerekűeket, rollereket, kiskocsikat és számos más játékot is.

A BERG Toys egy, a szülői ház pajtáján unatkozó kisfiú álmából a szabadtéri játékok piacának egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Ma gyermekek a világ minden tájáról ismerik a BERG játékok nyújtotta örömöt.

Ahogy fejlődtünk és terjeszkedtünk, a BERG Toysnál sosem hagytuk szem elől téveszteni a játékaink biztonságának és tartósságának fontos kérdését. Elképzeléseink és küldetésünk határoz meg minket mint vállalati szereplőt, és ez vezet minket piaci lépéseink során.

Elképzelések

A tiszta játék időtlen. Minden BERG játék a tartós szórakozáshoz és aktív játékhoz van tervezve. Az aktív játék során a gyermekek a fizikai és mentális fejlődés mellett szocializálódnak is. A gyermekek a mi jövőnk. A BERG Toysnál minden játékot annak szellemében tervezünk, hogy ezt a jövőt szebbé tegyük.

Küldetés

BERG Toysnál szórakoztató, tetszetős és tartós játékok készítésével minden gyermeket szeretnénk bevonni a kreatív, aktív és időtlen játék örömeibe. „Minden gyermeknek jár egy BERG.”